2013. június 20., csütörtök

Emanufaktura juhtej szappanok webáruháza 2. Születésnap!


Ünnepeljetek velünk! :)

2011.június 20-án érkezett webáruházunkba az első megrendelés, ekkor szavaztatok nekünk először bizalmat az interneten is, ekkor indult útjára Veletek a természetes, juhtejes bőrápolás "küldetésünk". Ezért választottuk ezt a dátumot Születésnapunk megünneplésére, mely nem is lenne teljes Nélkületek!  Csak 2 év, de annyi pozitív visszajelzést, sikersztorit, kedvességet és támogatást kaptunk Tőletek, hogy most engedjétek meg, hogy mi ajándékozzunk meg BENNETEKET!

A 2. Születésnapunk alkalmából, játékkal, nyereményekkel, és akciókkal várunk benneteket webáruházunkban:



2013. június 17., hétfő

Hogyan takarékoskodj szappanoddal?

Sokan, akik eddig csak tusfürdőt használtak és elszoktak a szappanoktól, nem igazán tudják miként köthetnének szoros barátságot a szappanokkal, főleg úgy, hogy ne pancsolják el őket 1-2 hét alatt. Pedig igenis lehet spórolni a szappannal is, és ha néhány egyszerű "szabályt" betartunk, akkor hosszan élvezhetjük szappankáink kényeztetését.

A juhtejes szappanok (100g-os szappanok) használattól, fürdőzési szokásoktól függően átlagosan 4-6 hétig tartanak ki (egész testre számolva). Takarékos, okos használattal ez az idő még tovább növelhető.

Szappanjaink mindegyikére elmondható, hogy egyaránt használhatók kézmosásra, arcmosásra, fürdésre, zuhanyzásra, egész testre. Természetesen fontos, hogy az adott bőrtípusunknak, bőrproblémánknak megfelelő szappant válasszuk ki, hiszen ekkor érhető el a legjobb eredmény és hatékonyság.
Ha tanácstalan vagy, nem tudsz kiigazodni a szappanrengetegben, kérd bátran ügyfélszolgálatunk segítségét: info@emanufaktura.hu  .

Arcmosás szappannal

Jól habosítsd fel nedves kézzel a szappant, majd a habot finoman masszírozd be az arcbőrbe, hagyd rajta 1-2 percig, hogy a hatóanyagok jobban beszívódjanak, majd langyos vízzel öblítsd le. 
A bőrradírozásra szánt szappant óvatosan masszírozd a bőröd felszínén, vigyázva, ne nyomd rá erősen, hiszen az arc bőre érzékenyebb.
A kizárólag arcmosásra használt szappan, napi 2 arcmosással számolva hosszú hónapokig (5-6 hónap) kitarthat. Ugyanez igaz a kézmosásra használt szappanokra is, igaz azokat valószínűleg gyakrabban használjuk, így valamivel kevesebb az élettartamuk.

Zuhanyzás, fürdés szappannal

A szappan élettartama már azzal hatékonyan növelhető, ha nem áztatjuk a szappant, és nem túl mély kerámia vagy üveg szappantartóban tartjuk. Jól habosítsuk fel  (kézzel, szivaccsal, hablabdával) és azzal jól masszírozzuk át a testünket, így tovább kitart a szappan, mintha közvetlenül azzal dörgöljük  az egész testünket,  közben ha lehet mindezt ne a folyó vízsugár vagy a fürdővíz alatt tegyük- ha nem fázunk és nem rohanunk, hagyjuk rajta 20-30 másodpercig- majd ezután öblítsük le, így jobban beívódnak a hatóanyagok, jótékony olajok. Ha a szappan mákszemeket vagy egyéb dörgölő, masszírozó anyagot tartalmaz, aminek narancsbőr elleni, feszesítő, vérkeringés serkentő funkciója is van, akkor magát a szappant kézben tartva masszírozzuk át vele bőrünket a hatékonyság fokozása végett, viszont ekkor is javaslom, hogy a vízsugárból álljunk ki a szappanozás ideje alatt, így rövidebb ideig ázik a szappan. Ezeket követve 6-8 hétre is növelhető egy szappan élettartama fürdőszobánkban.:)

Mit kezdjünk a maradék szappandarabkákkal???



Sokan teszik fel maguknak ezt a kérdést mikor már majdnem elfogyott a szappan, de még egy picike darab van belőle, amit már elég kényelmetlen zuhanyzáshoz, de kézmosáshoz is használni.  Nem lehet rendesen kézbe venni, kicsúszik a kezünkből stb..És ugye az ember kidobni sajnálja, mert azért van benne még egy kis potenciál. :) Sokáig én is csak pakolgattam, tettem-vettem, aztán egy rettentő egyszerű praktika jutott eszembe. Összegyűjtöttem a maradék szappandarabkákat, beleraktam őket egy kis organza zsákocskába, és úgy a zsákkal együtt kezdtem el használni kézmosáshoz. Nem olyan szép, mint egy vadonatúj szappan, és ugye az illatok is keverednek, de még hetekig használom így a megmaradt szappandarabokat, ami azért elég hosszú idő.:)



A képeken található termékek megtalálhatók webáruházunkban:
www.emanufaktura.hu

2013. június 2., vasárnap

5+1 citromos praktika a háztartásban

5+1 citromos házi praktikát válogattunk Nektek most össze. Ezen apró ötletek segítségével vegyszerek nélkül oldhatunk meg kisebb- nagyobb konyhai problémákat. Jöjjenek tehát sorban a legegyszerűbb, de legnagyszerűbb tippek:


1. Vágódeszka- tisztítása citrommal


A citrom természetes savtartalma kiváló antibakteriális hatású, így tökéletes a fa ill. műanyag vágódeszkák tisztítására is. Jól dörzsöljük be egy félbevágott citrommal a deszkát, hagyjuk rajta pár percig, majd öblítsük le.
Ugye milyen egyszerű? ;D

2. Citrommal a betolakodó hangyák és egyéb kártevők ellen

Ugye Te sem szereted a hangyákat, bolhákat, csótányokat és egyéb kártevőket a lakásodban?


Ezzel az egyszerű tippel talán sikerül távol tartani vagy elűzni őket, és nem kell büdös, mérgező hangyairtó spray-vel körbefújni mindent. 

Helyezz kis citrom karikákat a "gyanús" repedésekhez, ablakpárkányhoz, küszöbhöz stb...minden olyan helyhez ahol épp támadnak a rovarok vagy esélyük lehet betörni a házadba.


3. Zsíroldó és fertőtlenítő házi tisztítószer

Nekem ez a kedvencem. Egy tuti háztartási tisztítószer csupa természetes összetevőből. Nálam is készül már, ott nyugszik a kamrában, nagyon kíváncsi vagyok rá. Citromot és ecetet külön- külön próbáltam, és bevált, szeretem, de így együtt....biztos ütős. :)

Egy csomó citromhéjat tegyünk egy zárható fedelű üveg edénybe, öntsük fel fehér ecettel, amíg teljesen ellepi. Tegyük sötét helyre 2 hétig, amíg összeérik. Majd távolítsuk el belőle a citromhéjakat, szűrjük le. Öntsük fel vízzel fele víz- fele citromos-ecet oldat arányban és használjuk úgy, mint egy általános tisztítószert, vízkőoldásra, fürdőszobai és konyhai felületek tisztítására, wc fertőtlenítésre stb...stb...
(a citromhéjból kiszedett citromokat pedig használjuk fel egy szuper frissítő citromos- mentás limonádéhoz, hogy a házimunka is jobban menjen ;)).

4. Szagtalanítsd a szemeteskukádat!

Dobj néhány citromhéjat a szemetes zacskó alá. Ez segít elnyelni a kellemetlen szagokat, és friss illatot kölcsönöz a szemetesnek.

5. Legyen friss illat a hűtőszekrényedben is!

Az előbbi tipphez hasonlóan, tedd egy citrom héját a hűtőszekrénybe. Frissen, illatosan tartja hűtődet.

+1 tipp:  szabadulj meg könnyedén a mikróhullámú sütödben lerakódott zsírtól és szennyeződéstől, kattints ide a praktikáért >>>>>





2013. május 14., kedd

Repceméz- vashiányra, gyomorsavtúltengésre

A múltkori agárdi fesztivál forgatagában volt szerencsém megismerni egy nagyszerű magyar méztermelőt, Baranyi Zoltánt. Mivel kismama vagyok, így növekvő pocakom láttán szóba kerültek a terhességgel járó nehézségek. Biztos sok kismama társam is ugyanúgy szenved a gyomorsavtúltengéstől, mint én. És most jön, ami igazán meglepett. Baranyi Zoltán rögtön előkapott egy repcemézet, hogy tessék gyomorsav ellen eszegetni. Néztem nagyokat, de gondoltam ám legyen, mert egyrészt méztermelőként azért csak többet tud a mézekről, mint én, ;))) másrészt igyekszem minden problémára természetes "orvosságot" találni a szintetikus gyógyszerek helyett.
Hazaérve rögtön ki is próbáltam vajas- mézes kenyér formájában. Nyilván rögtön nem érez az ember semmit, viszont este lefekvéskor furcsa volt, hogy nem mar a gyomorsav olyan elviselhetetlenül, mint általában. Azonnal utána olvastam az interneten a dolgoknak és valóban igaza volt az úrnak.



A következő információkat találtam a Repcemézről:
- színe halványsárga és krémszín között változó lehet
- állaga krémszerű, ezért krémméznek is hívják. A magas szőlőcukor tartalma miatt hamar kikristályosodik. (a magas szőlőcukor tartalma miatt nem szabad túlzásokba esni vele, ugyanúgy mint más magas cukortartalmú élelmiszerekkel, főleg a terhesség idején kell határt szabni, de biztonsággal, sőt ajánlottan fogyasztható megfelelő mennyiségeben)
- szinte egyedülállóként a mézek között lúgos kémhatású, így gyomorsavtúltengés esetén javasolt fogyasztása
- gyulladáscsökkentő, erősítő, fertőtlenítő hatással rendelkezik
- magas vastartalma miatt kifejezetten ajánlott vérszegénységben szenvedőknek is!

A legutolsó sor szintén meglepett és meg is örültem neki, mert időközben kézbe kaptam a legutóbbi vérvizsgálati leletemet, ami sajnos kicsit alacsony vastartalmat jelzett. Ezzel a mézzel viszont két legyet ütök egy csapásra. :) Sőt hármat, mert nagyon finom. Természetesen mértékkel fogyasztom, de rendszeresen, így bízom benne, hogy lényegesen javítani fog a fent említett két problémámon.

Egy kis segítség, ahol információt kaphattok erről és további finom és különleges (cseresznyés, gesztenyés..stb...) mézekről:

Baranyi Zoltán, 9312 Szilsárkány, Szabadság u. 2 , http://www.baranyaimeheszet.hu/kezdo.html
Nyáron nagyon sok fesztiválon, vásáron megtalálhatjátok Őket és finom mézeiket, kismamáknak feltétlenül javaslom a repceméz kipróbálását,! ;))) /terhességi cukorbetegség fennállásakor, feltétlenül kérdezzétek meg a kezelőorvost, diabetikust!!!/

Ha van kismama ismerősöd, vagy olyan, akinek segíthet a fenti írás a problémái csökkentésében, akkor oszd meg vele bátran a lenti "Küldés" gombbal! :) köszönöm


2013. május 7., kedd

A Kendermagolajos Juhtej Szappan ABC-je


Ez az a szappan, ami biztosan nem hiányozhat a fürdőszobádból!!!
Legújabb szappancsodánk a Kendermagolajos szappan, egy amolyan A-tól Z-ig szappan. Többféle jótékony hatással is rendelkezik, ezekkel szeretnélek most Titeket megismertetni.

Kendermagolajos juhtej szappan luffa szivacs őrleménnyel



A Kendermagolaj hallatán mindenki elsősorban a vadkenderre gondol- sokaknak most lehet, hogy csalódást okozunk, hiszen e szappan tekintetében nem erről lesz szó.:) Minden estre ennek a használata után is mosolyogni fogsz, mert bőrödön érzed majd a különbséget, selymességet, lágyságot! A kendermagolajat vetési kenderből állítják elő, mely semmiféle bódító anyagot nem tartalmaz!

A vetési kender magjából préselik ki a mogyoróízű, kissé zöldes színű, rendkívül magas tápértékű, fantasztikus, egyedülálló olajat. A növényi olajok közül ez az olaj tartalmaz a legnagyobb mennyiségben esszenciális zsírsavakat ( a szervezet számára szükséges olyan zsírsavak, melyeket a test önmaga nem képes előállítani). Ezek a zsírsavak felelősek immunválaszunkért, megtisztítják érrendszerünket a koleszterintől és lerakódásoktól.
Nagy mennyiségben tartalmaz Omega 3 és Omega 6 zsírsavakat, továbbá gamma linolénsavat, mely elősegíti a haj és a körmök növekedését, javítja a bőr egészségét és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Rendkívül hatékony vastagbéltisztító tulajdonsággal rendelkezik, még az aranyér ellen is segítséget nyújt.
A kendermagolaj nem csak belsőleg, de külsőleg használva is megszépíti bőrünket.

Miért jó a bőrödnek, ha kendermagolaj tartalmú szappant használsz? 

Nézzük csak mit rejt a Kendermagolaj szappan ABC-je:


- A- mint Antioxidáns- flavonoidjai jelentős antioxidáns hatásúak
- B- mint Bőr öregedésgátló- képes hatékonyan visszaszorítani az öregedés jeleit, ránctalanító hatású
- E- mint Ekcéma elleni – atópiás ekcéma tüneteinek csökkentésére kiváló
- GY- mint Gyulladáscsökkentő-  a telítetlen zsírsavak nyugtató, regeneráló hatásúak
- H- mint Hidratáló - javít a száraz, repedezett bőr állapotát, niacin tartalmának köszönhetően nagyszerűen hidratálja a bőrt, megvédi a kiszáradástól
- L- mint Luffa szivacs- Luffa szivacs őrlemény- tartalma segít eltávolítani az elhalt bőrsejteket és serkenti a vérkeringést
- P- mint Pattanások ellen- pattanások kezelésére is kiváló
- P- mint pikkelysömör ellen- hatása gyors és tartós még akár az egész testen jelentkező psoriazis esetén is.
- T- mint Természetes- összetétele nagyon hasonlít a test természetes lipidjeihez, így könnyen felszívódik, hamar beépül a bőrbe és természetes rugalmasságot biztosít annak
- U- mint UV-B védelem- véd a káros UV-B sugárzások ellen is, SPF értéke 6.
- Z- mint Zárkózz be a fürdőszobádba, és élvezd az egyedülálló kényeztetést

Mi teszi még hatékonyabbá ezt a szappant?



A benne található Luffa szivacs őrlemény (Luffa tök kiszárításával kapott természetes szivacs reszeléke, őrleménye), mely:

- segíti az elhalt bőrsejtek eltávolítását

- serkenti a vérkeringést.



Milyen bőrtípusok esetén ajánlott használata?

- ráncosodásra, öregedésre hajlamos bőr
- kiszáradt, repedezett bőr
- ekcéma, pikkelysömör
- pattanásos bőr
- gyulladt, irritált bőr
- kisgyermekek számára is jó hatással van rendkívüli hidratálóképessége és könnyű felszívódása miatt, kifejezetten az ekcémában szenvedő gyerkőcöknek ajánljuk!

Hol juthatsz hozzá ehhez az egyedülálló szappanhoz?


Ha tetszett a fenti blogbejegyzés, megköszönöm Neked, ha lájkolod! :)